Új idők szelei

Valamikor régen, Argyasudvarhelyen...Tavaszköszöntő madár, bosszús nyű a fakón..a hóanyó egyre sietősebben hímez...a Tél alakoskodó szomszédai többnyire költözködnek. ...Egy csapzott hajú tatika pislog kucsmája alól véreres szemekkel. Oldalán egy jófajta saját gyártmányú elszívott Nargile-Kárpáci kombó. Egy szót sem szól. A kis Puju tudja, nagytata most transzban van. Csudát lát. A messzi horizonton bütykölő, égépítő bácsik munkáját csodálja. A sovány gyermek tátott szájjal nézi...

Puju: nagyapa, mikor lesz végre tavasz? Meddig építkeznek a bácsik? Mikor kapcsolják fel a villanyt? Az öreg krákogott egyet dolmányába, majd reszkető szájjal mormolta: - az idő fiam, az idő majd eldönti Puju: Akkor jön vissza a Jézuska, meg a pásztorok? Mikor megyünk szánkózni. Az öreg sárgás fogai közül lassan szitált a megfáradt füst, majd az öreg Prodán halkan felnevetett: - nem úgy, nem úgy. Elmúlt az, most ültük a temetésit. Puju: akkor meghalt, mielőtt megszületett volna? Prodán hallgat. Bosszúsan néz a kicsire, és hosszasan tűnődik a mondandókon. 

Egyszeriben Andrics, az öreg egyetlen Gebéje kimúlik. A szekér megáll. Az öreg felkél, majd kiesik a szekérből. A nargilét elsodorja. Az marad. Még hanyatt, köhögve is fúj. Puju nem ijed meg. Biztos volt benne, hogy ez is csak a nagyapa tanítása. Tisztelni kell a hóanyót. Tisztelni kell az égen a bácsikat. Az öreg vontatottan beszélni kezd: - na látod, így lopom én a termíszettűl a tanítást, mint akancsa a jószágot. Nem a hóanyó, nem a Fényes asszony dönti el, mikor van karácsony, és húsvét. Így lészen idén már fényes karácsony, és havas húsvét. Urunk megváltását így mindíííg várnod kell.  

Puju büszkén nézett maga elé. Széles e világon valamit megértett. A fehér bácsi, akiről mindenki beszél, szabadon jár, kel mindig...egy hópelyhet elmorzsol az arcán, és felsegíti a vézna öreget...