Soha
nem láttam még embert, aki teli talpról tisztán zsákolt volna. Még a
legnagyobbak is "pipiskednek" picit. Kenny George behozta a
"csodát". Fura szerzet volt kezdetben, idővel mégis a kedvenc tengerentúli játékosommá nőtte ki magát. Nem nagyon hallani már róla, a hendikepes
harcos neve semmibe veszett. Az egykori csodafigura hamarosan ismét
"színre léphet", immár egy képregényben.
A "kis"
George 1987-ben született a szeles Chicagóban. Hamar kiderült hogy
gigantizmusban szenved, ezért havi szinten az endokrinológia állandó vizitálója
lett. A kis nagyembert eleinte semmiféle sportolási lehetőség nem vonzotta,
ellentétben korának legnépszerűbb képregényeivel, zsákszámra olvasta őket. A
latin középiskolában aztán labdát erőltettek a kezébe, bár nagy kedve nem volt
játszani. Idővel megjött az ihlet -no nem a játékhoz- az íráshoz. George
számtalan novellát írt, felhalmozott játék, illetve öltözői élményeit használva.
http://www.youtube.com/watch?v=WctBazFZAMc
http://www.youtube.com/watch?v=WctBazFZAMc
Megkönnyítette
munkásságát, hogy idővel persze a játékkedv is megjött, igaz nem kímélték az edzéseken.
Chris Gillien edző űzte-hajtotta, aminek az eredménye az utolsó 2 középiskolás év átlaga: 18
pont, 12 lepattanó, és 10 szerelés. George 236 cm magasra nőtt ekkorra, és
70% lett a dobáshatékonysága. Már 17 évesen el akarták vinni az UNC-be, de az
akkori szabályozás miatt ez a kitétel lehetetlen volt. No nem sokat kellett
várnia az egyetemi A divízióra. Egészen pontosan 2 évet. Addigra már rengeteg
műtéten átesett, így már puszta "használhatósága" is csodaszámba
ment.
Ashville
kezdetben nem sok babért tartogatott számára, az őrült rohanáshoz felzárkózni
kívánó George alig 10 percet szerepelt az idény felében. Térdsérülései miatt
tekintélyes ideig a noname frigóban jegelte magát. Ezen idő alatt különböző
animációs megoldások, látványtervezetek megvalósításával töltötte az idejét.
Bizarr jelenség, sajátos színfolt lett a kapucni alatt somolygó óriás az UNC
meccsein. Mert egyet sem hagyott ki, pedig társai már-már katasztrofális "hatékonysággal"
bohóckodtak a pályán. Garlandék vitték a show-t a szó negatív értelmében,
paródia volt a csapat játéka. És láss csodát, a szurkolók messiásként várták
vissza a hallgatag óriást, többen csak miatta jártak meccsekre. George ügyet
sem vetett rájuk. Csak a pillanatot, az ihletést kereste. Folyton írt.
Tudta, nem akarják megismerni az írót, csak a festék urát. Talán jó is volt
így, Kenny nem szerette a nyilvánosságot. A névtelen alkotás híve volt. És így folytatta tovább...
George visszatérése gyorsabb volt a tervezettnél. Óriási üdvrivalgás kísérte
a rezignált gólem bemelegítését. A nézők szeretete
"felépítette" a játékos karakterét. Az óriás nem szerette a félmunkát,
úgy gondolta ha már játszik, elképesztően nekidurálja magát. Ez volt a
filozófiája mindenben. Az első meccsein sorra szerezte a tripla-duplákat -többször közrökönyödésre állva bezsákolt labdákkal-, bár
lassúságával a kommentátori élcelődés állandó középpontjává vált. Olykor egészen
ügyetlen mozdulataival nem egyszer kacagtatta ki magát, de pillanatokra sem
adta fel. Egyre koordináltabb játékát látva már komolyan foglalkoztatta a
szakembereket a kérdés: megállná-e George a helyét az NBA-ben? A végül 12 pont,
8 lepattanó, 8 blokk, 18,5 játékperc átlaggal végző játékos alaposan
felad(hat)ta a leckét, de az élet átvágta a gordiuszi csomót. George nem lett
játékos. Egy gyorsan lefolyó MRSA fertőzés miatt elveszítette jobb lábát. A
lehetőségek labirintusából kiszakadó fiú sorsa így kiegyengetődött. Alapítványi
munkatársként kezdte, de mára az USA egyik legkeresettebb képregényrajzolója
lett. A tervek szerint hamarosan mint új képregényhős is megjelenhet a
"színen". Nem Kenny George a kosaras, hanem Kenny George, az ember.
Érdekes koncepció le(hete)tt volna George "felépítése". Az NBA-hez ugyanis jó adag self-management is kell, különösen egy ilyen karakterű magasembernél. Bár az identitásokat sokszor a "véletlen" generálja (The Answer - Iverson, The Truth - Pierce), azért egy-egy "jó anyagot" nem habozik tudatos munkával egyenesen posztmodern mesehőssé varázsolni az éles szemű sales. Olyan hőssé, akivel emocionálisan is azonosulhat a cirkusz szerencsés látogatója. Az ún. "jófiú" karakter célba érését egyfajta magasabb igazságszolgáltatással fogadja a nagyérdemű, különösen ha ezt jókora hendikeppel teszi. Ez történt anno George Mureshannál is, bár azért valljuk be, az ő személyes brandje hamar elértéktelenedett. Mindenesetre jó érzés hinni, tudni hogy van második esély. Hogy a kemény munka kifizetődő, és a peremember önerőből állhat a frontvonalra. Persze ez -akár csak a valóságban- azért másoktól is függ. Jócskán. Az a bizonyos felfelé mutató hüvelykujj nemhiába védjegy a római gladiátorjátékok óta. Az elfeledettségből az "életre" vezető út sikereit csatolja vissza a mindenkori közösségekben.
Kenny is "lájkot" kapott, igaz, nem a pályán, és nem is a környékén. A számtalan útvesztő között, közvetlen, és közvetett közlekedési akadályokra fittyet hányva él, lavírozik, vagy ha úgy tetszik, keres. Ha valaha is látott fákat, most csak az erdőt kémleli.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése