Férőhelyek

Este nyolc óra...veresegyházi lakópark. Unokaöcsém, Ákos húzza maga után Levente öccsét a dömperrel...képletes vagy tényleges? Nem tudom eldönteni, nem is kell....árkon-bokron keresztül, renyhén kivilágított részeken haladunk a Hangvár ovi felé. Madárcsicsergés, elhalkuló csecsemősírás a távolból. Hirtelen ütemes pattogtatással tünedezik az árnyban közeledő kosaras brigád. Oldalt feltűnik a hinta..nem politika, nem versenytér, egyszerű változó az egyenletben. Változó, mégsem egysíkú. Ákos kapitány maga mellé hív, együtt zuhanunk az ürömben, törünk az örömbe. Magabiztos hajtóvadászat, rutinos mozdulatok. Tigrisszemek. Nem sűrűn látok ilyet egy ötéves gyerektől. Nyikk-nyakk, nyikk-nyakk, ritmikusan a pillanatba. Vagy az örökkévalóba? Elszundítok, szivárványban forognak a terv-tetemek...Hirtelen egy hangon szól a jelenség: "Tudod ki vagyok én?". Erre erősen ernyedt szuszlángok sem adnak kielégítő választ, én sem tudtam. Ki? "Nagymenő", mint Űrdongó. Mozgásban, állandó változásban nagy-menő, forog a mondatkígyó bennem. Nagy mester a kis srác. Heveny izmozás a lendület fennmaradásért , majd kinyögöm "és Optimus fővezér?". Ákos gondolkodás nélkül rávágja "Apa". Gondolataim selypen semmissé sajdítanak. Így van. Apád legyőzte önmagát rajtatok keresztül. Növekedett, fejlődött. Hihetetlen izgalmas a gyermekvállalás, a beleálló apa magává a tűzben edzett férfivé avanzsálódHAT. Denzel után szabadon. A döntés számtalan hegyi ösvényről 1-2 sziklára szűkül. A tejfelszerű fellegek elülnek róla, mutatkozik a lényeg. Nem fogja azt megtörni a viharok végtelen tengere sem. Azok a mi tanítómestereink, akikről gondoskodunk. Így válik a teremtés egyszeriben sokdimenzióssá...