A futball hazatért

Ősök, hősök

Az állandóan változó futballvilágban lassan nosztalgiával tekinthetünk vissza a világ sportjának egyik legfontosabb eseményére, a négyévenként megrendezésre kerülő labdarúgó világbajnokságra. Rio megér egy misét, IV. Henrik Párizsa után szabadon ugyebár. Lehetett némi megérzés abban annak idején, hogy újra egy dél-amerikai ország kapjon rendezési lehetőséget, Brazília ugyanis  telitalálatnak bizonyult. Nem vitás, a futball visszatért a gyökereihez. Az ország köztudottan vallásos lakossága Isten szeretetének kifejeződéseként tekint a játékra. A hivatalos verzió persze Angliába teszi az amolyan „úri„ mulatságnak induló sportág keletkezését, Dél-Amerikában viszont már jóval korábban játszottak hasonló labdás sportokat, a fennmaradt hagyomány szerint a maja civilizáció fénykorában.

Brazíliában a foci nem is számít sportnak. Soha nem felejtem el a megdöbbenésemet, amikor egy brazil barátom világosított fel erről: arrafelé szinte a mozgásfolyamat tanulásának része, ha egy idő után elkezd rugdosni valamit maga előtt a lurkó. „Sportolhatsz bármit, de a foci ott nem az” –ismételgette. A brazil példa az idők folyamán ragadós lett szerte Dél-Amerikában, nehéz körülmények között élő emberek milliói számára tette kézzelfogható valósággá a pillanatról-pillanatra lehetséges újrakezdés, megdicsőülés kontra hanyatlás tanulságát. Egyszóval intenzívebb közegben, egységnyi idő alatt élhető át az, amiről szól az emberi élet. Jellemző, hogy a rendező városokban a csoportmeccseket követően sem ült le az „élet”, ellenben csúcsra járatódott. Recifében éjszakai strandfoci bajnokságot szerveztek az oda beosztott meccsek lezárulta után.

 

Futball, mint nemzeti felelősség

Van egyfajta megtisztulási folyamat abban, hogy napjaink 100%-ában profitorientált, merev stratégiai elgondolások által irányított focijában újra legitimitást nyertek a lélek által vezetett, elbukni is tudó hús-vér hősök, nyílt sisakos csapatok. A VB-t övező brazil népünnepély, hatással van az eddig meglehetősen hűvösnek vélt profikra is. A tapasztalt holland, Arjen Robben egyenesen élete formájában játszott, ennek okaként az olykor egyenesen őrületesnek vélt atmoszférát jelölte meg.  A nemzeti öntudat, identitás szimbólumát hitelesen bíró csapatok tömkelegét véljük felfedezni, akik utolsó erőtartalékaikat felélve is vitt tovább a szívük áhított céljaik felé. Engem személyesen olykor megborzongatott az esélytelennek vélt kiscsapatok héroszi küzdelme, még elbukásuk esetén is. Nem sokan számítottak rá, hogy ennyire jól fognak szerepelni a latin-amerikai nemzeti gárdák, előretörésük mégis egyfajta átrendeződést mutat. Az utóbbi időben a futballvilágot uraló, ámde kizsigerelő idény után érkező, a válogatottságot rutinból, bónuszként megélő tradicionális válogatottak tömkelegei buktak el a csoportmeccsek során, elképesztve a világ közvéleményét. Ezzel szemben a nehéz helyzetben küszködő, a jóléti társadalmakkal szemben sokszor életükért küszködő nemzetek gárdái egy hatalmas akaratként söpörtek végig az első meccseken. A természeti, pénzügyi katasztrófákkal sújtott Chile emberei a VB-t megelőzően videóban üzentek a válogatottnak, bíznak bennük. 

 https://www.youtube.com/watch?v=tmLmWiqSVS8

Népek váltak eggyé a csapattal. És valójában ez jelenti a nemzetek közötti labdarúgás vonzerejét, atmoszféráját: a népképviselet egy magas szintű, modern formája egy világszerte közkedvelt vetélkedésben. Küzdelem, ahol az utolsó lélegzetvételig való hajtás után akár bukást is eredményezhet. Mi értelme ennek – kérdezhetnénk mi, Európában. A focit gólra játsszák. Ám ez a sportág Latin-Amerikában több. Érdemes megnézni egy Copa Libertadores mérkőzést, ahol a riporterek és a közönség már látványos cselektől is szinte lázba jönnek. A gól szó egyenesen körülbelül fél percig tartó kommentátori szertartás. 

 https://www.youtube.com/watch?v=BDTThPi9VnA

Túlpörgő Afrika, emberi tragédiák

 

A világbajnokságot persze mind a 32 csapat maximális erőintenzitással kívánta végigjátszani, legalábbis a külső szemlélő így vélte felfedezni. Sohasem felejtem el Sanchezzel, egy cuencai barátommal történő esélylatolgatásaimat a VB előtt. Megjósolta, hogy most jött el az ideje a dél-amerikai gárdáknak, és az európai csapatok közül nem sokan lesznek ott a legjobb nyolcban. Nem lőtt annyira mellé, de azért oda kerültek a negyeddöntőbe az öreg kontinensről is. A VB emberi drámák sorozatát hozta el egy kisebb felvonásban. Láttunk példát jobb sorsra érdemes afrikai csapatok bukdácsolására. Ezekben az esetekben többnyire nem talált egymásra az ország nehéz helyzetben élő népe, és a követelődző, a VB előtt hazajőve is értelmetlen fényűzésben élő drága futballista delegáció. Jellemző példa Kamerun esete, ahol a csapat sikeres felkészülés után teljesen indiszponáltan, fegyelmezetlenségek sora után távozott a tornáról. A saját csapattársát lefejelő Ekotto esete máig szimbolikus. Ghána a tragikus hős szerepét játszotta: Asamoah Gyan négy év után csaknem ismételten dicsfénybe vezette csapatát, de a csapatbomlasztó öltözői verekedéseket követő eltiltások után megfogyatkozva elbuktak a fekete csillagok. A hasonlóan tragikus elefántcsontparti bukást egy köztudottan vallásos futballista, Jorgosz Szamarasz okozta: ráadásbeli büntetőjével ejtette ki a Drogbáékat. A meccs után kiutazott hozzá legkedvesebb rajongója, Jay Beattey, a Down kóros kisfiú. Támogatása a távolról is megsokszorozta a görög csapat erejét. 

 

Afrikából a nigériai szupersasok mellett az új hős, Algéria delegálta magát a kieséses szakaszban, mindezt a Ramadán idején hozták össze a muszlim ország lelkes játékosai. A továbbjutást követő önfeledt ünneplés sajnos közlekedési tragédiák sorozatát hozta. A gyászoló, népükért küzdő játékosok számára a végállomást a tornán legmeggyőzőbb európai csapat, a németek jelentették.

A futball örökérvényű pillére, istenek alkonya

 A futball multikulturális megújhodása mellett az öreg kontinensen Németország példája mutat a jövőbe: a nemzeti bajnokságokban rengeteg hazai játékossal dolgozó, összeszokott gárdák kiváló formában levő, még erős nemzeti érzést képviselő futballistákat adnak a mindenkori Nationalelfnek. A zárt, fegyelmezett, mégis dinamikusan kontrázó német játékrendszert honosította meg Jürgen Klinsmann az USA, Ottmar Hitzfeld Svájc gárdájánál, akiknek izzasztó küzdelem után újfent a nyolcaddöntő jelentette a torna végét. Az elementáris dinamikával, fáradhatatlan játékosokkal dolgozó holland narancsosok az utolsó percekben gyűrték le a karizmatikus Ochoa hálóőr vezette Mexikót. Soha sem felejtjük Chicharito, Marquez száguldásait, vagy éppen a mester, Miguel Herrera profi rétórokat megszégyenítő mozdulatsorát. Mexikó volt számomra az egyik legnagyobb lélekkel játszó csapat a bajnokságon. Huanita, cancúni ismerősöm szerint Ochoa mutatványait a városban 9 óriáskivetítő előtt, ezrek őrjöngései között kommentálták.

A mexikóihoz hasonlító hősies küzdelem után esett ki a héroszi nemzettudatot hordozó Chile is házigazdák ellen. Alexis Sanchezék, csúsztak-másztak, akkor is mentek, mikor csak a szívűk vitte őket előre. José, egy bányász megkönnyezte Pinilla sorsdöntő kapufáját, és a drámák sorozatát hozó tizenegyeseket. Ezúttal a zseniális Julio Cesar mentette meg az eddig Neymar által húzott Brazíliát.

Az olasz, spanyol, angol csapat elképesztő búcsúzása után Belgium és Franciaország nyolcas döntőbeli szereplése jelentette az igazi európai kontrasztot. A VB meglepetéscsapataként prognosztizált belgák éppoly meggyőző teljesítményt hoztak, mint a gyökerekhez visszatérő, a kilencvenes évek aranycsapatához hasonló játékrendszerű franciák. No igen, a csapat edzője Didier Deschamps, 1998-as világbajnok.. A szolidaritás egyik emelkedett példája volt, amikor a csapat algériai származású játékosa, Karim Benzema levélben gratulált a muszlim országnak hősies helytállásuk alkalmából. Új csillagok tűntek fel, eddig dominanciák szűntek meg. Az előző 3 világversenyen aranyérmes Spanyolország armadája már a csoportmeccsek során elsüllyedt. Az friss győztesek számára viszont pótolhatatlan példát adtak: maximális fordulatszámra pörgetve őket kihozták belőlük a legjobbat.

Elfogyó latin varázs, az akarat diadala 

A latin-amerikai sikertörténet szereplői közül végül hárman értek oda negyeddöntőbe, a vaskos meglepetésekkel szolgáló közép-amerikai Costa Rica mellett. Az egészen hisztérikus atmoszférával, eszelős szurkolókkal rendelkező Kolumbia, mely történetének messze legjobb csapatával jutott el a végelszámolás közelébe, hősies küzdelemben esett ki a brazilok ellen. Legesszenciálisabban talán körükben figyelhető meg a nemzet futballdinamika, és a nép szívdobbanása közti összhangzás. A drogbotrányok, társadalmi különbségek, korrupciós botrányok övezte légkörben egyetlen tiszta fuvallatként dübörög az a labda, aminek követése mindenkinek a közös lehetősége, egyszersmind felelőssége. A végelszámolásban ismét helyreállt a „világ” rendje,  a sikerre kiéhezett németek valósággal kiütötték a házigazdákat, majd izzasztó küzdelemben ők maradtak állva a döntőben a Messi által húzott argentin csapat ellen is. A bronzérmet az újabb motivációt meríteni tudó hollandok nyerték meg az előzőekben már lelkileg megsemmisült brazil egylet ellen. Azt hiszem méltó helyre került a kupa, és ismét demonstrálta az akarat, koncentráció végső diadalát a szétrebbenő, érző vonulatok zseniális, ámde szertelen fineszessége felett. Számos ismerősöm jegyezte meg, hogy ő csak valami után hajlandó futni, önmagában nem. Való igaz, mi emberek csak akkor tudjuk autónkat értelmes célok felé irányozni, ha ismerjük a töltőállomásainkat is. A németek tudták, akarták, tették. Csúszva, mászva, kérlelhetetlenül.

Esszenciák

Ahogy ezen a versenyen számtalanszor tanúbizonyságot láttunk rá: a benzin ott van, ahol a szeretet törvényét követjük. Egy-egy szolidáris emberi gesztus, vállveregetés a miért sóhaj után. Elismerem, elfogadom, ha az adott helyzetben alulmaradok tisztességes versengés közepette. Még ha látszólag megsemmisülök is. Világunk egyre inkább bajnokok tornájára hasonlít, ahol fontos tevékenységünk az, hogy adott esetben a másik méltó ellenlábasaként tudjunk tüzet csiholni, kihozni azokat az erényeket, értékeket a másikból, amik benne vannak. És adott esetben felemelni, kiemelni őt arra a hivatásra, ami Isten részéről számára adományoztatott. Éppen a pillanatban, egy adott időben. Változnak a hősök, szerepek, a csillogás. A szeretet viszont állandó, és akitől jön, ő sohasem hagy cserben minket.