Példátlanul

Kolozsvár... A régi, az örök, a daliás. E város híres volt ifjú csínytevőiről. Zsulyevits Ferike is az volt. Mindig egyedül lófrált, cibálgatta a házsongárdi temető friss virágait, tojás, és krumplidobó verseny rendezett bérlakásuk zajos körfolyosóján. Egy alkalommal Treszka néni, édesanyja kedvenc piaci kofája úgy megkergette, hogy 5 utcasarkon kellett fordulnia, mire egy sötét kapualjnál az asszony szem elől tévesztette. A gonosz kofa azonban úgy gondolta „amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten”. Alig várta, hogy Ferikét megleckéztethesse. 

Matyi bácsi éppen az iskolából vitte haza Ferikét, amikor az pocsolyára lépve fröcskölte le Dimitrut, Treszka urát. Forrongott a zsémbes tanár úr, de nem mutatta, hanem így szólt: -Ej, te Matyi! Most játszunk a Nagyváraddal, 10 perc múlva kezdődik a meccs. Látod, mit vettem neked? Jegyet a díszpáholyba! Ezen a röpke időn nem múlik, Ferike, is jól el fog játszani a kofákkal” Hejj, de megörült ennek Zsulyevits Mátyás! Hiszen törzsszurkoló volt! És most, ím, jegye is van a hónapok óta várt neves mérkőzésre! Treszkára bízta Ferikét, és boldogan indult. Dimitru kaján vigyorral nyomott Ferike szájába egy Princessast, és odasúgta: -na látod, milyen az úri mulatság?”

Treszka dörzsölte a tenyereit, és egy nagy kakassal zárta össze Ferikét az öreg Mitike dohos szobájában. Ferike élvezte a cigarettázást: -íme, neki is jutott a tanárok legfőbb mulatságából. Majd eszébe jutott, hogy a nagy taréjút a nagyok módjára el is adhatná a közeli piacon. A fészerbe lépve még két tyúkot magával vitt, és négyszeresen áron szabadult meg „kövér, harcias zsákmányaitól” 

Az öreg Treszka ezután még a világból is kifutott dühében, Ferike pedig később város egyik leghíresebb ügyvédje, jótevője lett. A sportból mindig sport maradt, és amit gyakran űznek, előbb vagy utóbb mindig arannyá válik.

 https://www.youtube.com/watch?v=z1ayAgO7OlE