Mozaik: Pataki Gábor

Pontosság, hangulatcsinálás, sokoldalúság ezer fokon. Iskolánk KOS 35-ös hallgatójának, Pataki Gábornak tagadhatatlan jellemzői az említettek. Ifjonti korához képest igen változatos pályát tudhat magáénak, számos országos, illetve megyei lapnál dolgozott, tevékenykedett az Újpest Fc kommunikációs szakembereként, a London 2012 c. könyv társszerkesztőjeként, és már középiskolás diákként is igen aktív zsurnalisztának számított. Jelenleg a jégkorongszövetségnél bontakoztatja ki eddig megszerzett tapasztalatait.  

Kunvári  Krisztián : Hogy merült fel annak idején hogy a KOSba jelentkezz, hol hallottál erről a lehetőségről?

Pataki Gábor: Már meg nem mondom, hol és mikor találkoztam a KOS felhívásával, de annyi rémlik, hogy nem lehetettem több 9-10 évesnél. A Nemzeti Sportban volt, én megtaláltam, mondtam szüleimnek, hogy én ide menni akarok. Felvilágosítottak, hogy csak 18 felett. Kivártam.:)

K. K. : Milyen érzés volt benned, amikor hallottál erről? Utána jártál, felvilágosítottak?

P. G. : Nem jártam utána, mondom, ez valamikor 1994-1997 között történhetett. Az volt az érzésem, hogy sportriporter akarok lenni. Utána igazából csak érettségi után jártam. Volt egy nyílt nap, arra elmentem, majd az egyetem első éve után jelentkeztem is.

K. K. : tudatosan készültél ide? Harle Tamás azt írta, hogy a riporteri hivatás tulajdonképpen már csak egy lehetséges válasz arra a látásmódra, amivel addig életünkben közlekedtünk. Iskolánk nyílt hetén említetted, hogy te tulajdonképpen már nagyon korán kitűzted célként a kommentátorkodást.

P. G. : Hat évesen. Akkor kaptam karácsonyra két gombfoci csapatot, egy csomót játszottam velük (aztán közben persze bővült a gyűjtemény), és közvetítettem a meccseket magamnak. Aztán rájöttem, hogy ez nekem nagyon megy, jobb vagyok mindenkinél. Így indult. Aztán kiderült, hogy tudok írni is, meg tudok fogalmazni gondolatokat, és a strandröpi OB két évig tőlem volt hangos - a bajnokság speakere voltam. Utána jelentkeztem a KOS-ba.

 Szóval ennyiben volt tudatos, hogy tudtam: én sportriporter akarok lenni. Nem is a tanulás, sokkal inkább a szerelem miatt vettem rengeteg sportkönyvet, imádtam olvasni. De sosem elemeztem közvetítéseket és írtam fel riporteri fordulatokat, ha ezt érted mondjuk tudatosság alatt.

K.  K. : mikor volt ez a strandröpi OB?

P. G. : 2006 és 2007 nyara.

K. K. : És mi az akkori speakerség története?

P. G. : Fizika és matek faktos voltam a gimiben - Bagics Balázzsal jártunk együtt a fizikára. Ő akkor már komoly röplabdázó volt, az édesapja pedig az MRSZ strandröpi szakágában volt vezető beosztásban. Bubi tudta rólam, hogy én ezzel akarok foglalkozni, és azt is tudta, hogy apukája keres valakit, aki hangulatot tudna csinálni a különböző helyszíneken. És összeismertetett minket egymással. Így megkaptam az első lehetőséget, ami jól sikerült, így ott ragadtam.

K.  K. : A KOS-ban a 2007/2008-as évfolyamra jártál?

P. G. : Igen. KOS-35.

K. K. : Kik azok a tanárok, akiktől a legtöbbet tanultál itt, hogy tudod megfogalmazni az iskola akkori atmoszféráját? Milyen volt az évfolyam feeling?

P. G. : A műhelytanáraimtól tanultam a legtöbbet. Mindenkitől mást és mást, de csak olyat, amit azóta is hasznosítani tudok. Lukács György, Acél Anna, Komlósi Gábor, Sztancsik Tamás, dr. Borbély Zoltán, Csurka Gergely és egyáltalán nem utolsó sorban Török László!

 Akkor még más helyen volt az iskola, és más épületben voltak a nagyelőadások és a műhelyek. Előbbiek az Aranytízben az Arany János utcában, utóbbiak a Duna Házban a Borároson. Ez adta amúgy az iskola atmoszférájának egyik részét - állandóan lehetett rohangálni, "ki van kocsival", "hova férünk be?" és a többi. Az atmoszférát meg egyébként mindig maga az évfolyam adta.

Jó évfolyamom volt, de én akkor annyiban kilógtam, hogy 19 éves volt - jóval fiatalabb az átlagnál. És bár jártam velük ide-oda, jóban is voltunk, hosszú távon azért más "problémái" vannak egy 19 évesnek, mint egy 30-asnak. De nagyon szuper volt!

K. K. : Tudnál mondani egy-két meghatározó élményt, szituációt, amik akár kedves emlékként, akár értékként maradtak meg az emlékezetedben?

P. G. : Kedves emlékek? Alapvetően az egész KOS - os év úgy maradt meg a fejemben. Nagyon jó volt, nagyon intenzív, nagyon sokat tanultam.

P. G. : A műhelyórák, a nagyelőadások (a legjobban Görög Ibolya él a fejemben, valami fantasztikus volt!), a bulik, mert hogy voltak azok is... Kiemelni nem tudnék egy pillanatot - bár utólag mintha csak egy pillanat lett volna maga a KOS - os év:)

K. K. : Mennyire változott meg a stílusod az iskola hatására? És azóta?

P. G. : A stílusom alatt újságírói stílusra gondolsz, vagy emberire?

K. K. : Mindkettő

P. G.: Az (újság)írói stílusom szerintem az már a gimi végére kialakult, azon főként finomhangoltam azóta is folyamatosan. Itt most arra gondolok, hogy rengeteg cikkértékelést kaptunk, amik közül voltak, amiket megfogadtam és beépítettem, volt, amivel nem értettem egyet - de alapvetően a látásmódon nem változott.

Emberileg meg változtam, ezt tudom, de ki nem változik 19 és 25 éves kora között? Rengeteg változtam, részben a KOS-nak és a médiás munkáknak köszönhetően is. Anno Gábor azt írta rólam, hogy kedves fiatal, de ha nem vigyáz, könnyen és gyorsan a hallgatósága idegeire mehet.

P. G. : Szerintem ilyen szempontból is komolyodtam az évek során, és noha még most is ezer fokon égek, már tudok csendben is maradni.

K.  K. : Komlósi Gábor szerint a KOS legnagyobb előnye a kapcsolatteremtés olyan emberekkel, akikkel egyébként nem lenne lehetőséged találkozni. Ezt a tézist mennyire tudod alátámasztani? Kikkel sikerült olyan barátságot, ismeretséged kötnöd, aminek aztán később hasznát vetted? Volt esetleg olyan gyakornoki hely, ahol már a kezdeteknél részt vehettél a munkában -mondjuk egy műhelyhez kapcsolódóan?

 P. G. : És igaza is van. Lukács Gyurinak, Török Lacinak, Sztancsik Tomának és Komlósi Gábornak köszönhetek ilyetén sokat - a KOS utáni munkáim mind a műhelyekből indultak. Gyurival a Sportfogadót csináltuk, Toma a Pretanethez hívott magához (és az öttusa vb-re), Gábor a pingpong Eb-re "küldött", Török Lacinak hála pedig Oldies és Pelikán rádiózhattam, illetve "jégkorongozom".  Szerencsém volt, mert olyan igazi, ide fuss, oda rohanj, főzz kávét gyakornokoskodásom nem volt, mindenhol kaptam tevékeny munkát az első pillanattól.

K. K. : Alapvetően egy pozitív szemléletű energiabomba vagy, kompetens fellépéssel...a munkahelyeiden azonnal befogadták az újító szemléletedet, vagy volt gondod ezzel? Bővebben itt arra gondolok, hogy van egy egyedi stílusod, irányod, és ha bekerültél egy adott médiumba, mennyire engedték, hogy teret kapjál, az elképzeléseidet behozzad?

P. G. :  Köszönöm. Persze, hogy volt. A fiatalokat nem nézik helyenként jó szemmel - amúgy mindig azon múlik minden, hogy az adott mentor, akinek a keze alá dolgozol, mekkora ernyőt tud nyújtani. Nem akartam sehol sem megváltani a világot, abból szerencsére korán kinőttem - de ha volt valamilyen ötletem, észrevételem, elmondtam. Nem mindig tetszett. Amúgy az, hogy mennyire engednek valamit, az azon múlik, hogy milyen rangom van. Ha a 10. újságíró vagyok a megyei lapnál, a főszerkesztő, a lapszerkesztő és a napi szerkesztő alatt, akkor természetesen nem én mondom meg, hogy mi az irány, ott megírtam, amit kellett - max ugye elmondtam az észrevételemet, amit amúgy vártak is.

De a jégkorongszövetségben én vagyok a sajtófőnök, itt annak kell elvileg az irányvonalnak lennie, amit én mondok - egyeztetve a főtitkárral. Itt egész nagy szabadságot kaptam, bár falak mindenhol vannak, amibe olykor fejjel csapódik az ember, mert nem gondolta volna, hogy ott is szakmailag? Gondolom ez volt az első igazi arculattervező munkád áll egy...

K. K. : Korábban az Újpest Fc csapatánál is hasonló volt a feladatod, ha jól tudom :)

 P. G. : Jól, de az csak beugrás volt.

 K. K. : És onnét milyen tapasztalatokkal távoztál? Tulajdonképpen ez volt az első arculattervező munkád?

P. G. : Nem, egyáltalán nem. Az ott egy működő gépezet volt, amibe csak beültem. Megvoltak a kommunikációs irányvonalak, a rendszer (mikor milyen cikk kerül a honlapra) - lényegében ez egy kötöttpályás jármű volt, ami elment volna - mint ahogy el is ment egy jó darabig - sofőr nélkül, mert a másodtisztek jók voltak. Ott én "csak" koordináltam a munkát, plusz mivel csak két hónapot voltam ott, sok újítási lehetőség nem volt. A lényeg az volt, hogy ne hagyja el a pályát a gép - az igazi arculatteremtés ebben a szezonban indult. Erre én még készítettem egy 11 oldalas kommunikációs tervezetet, amiből egy-két dolog láttam, hogy megvalósult azóta, de azt már a marketingigazgató és az új sajtófőnök valósították meg. Például az Újpest FC új honlapját.

K. K. : Utána jött a jégkorongszövetség?

P. G. : Előtte valójában. Maga a lehetőség és a megállapodás - de igen, maga a munka utána.

K. K. : Mi a stratégia egy ilyen jellegű munkánál, ahol a nem túl közismert magyar női jégkorongsportról van szó?

P. G. : Abból kell főznünk, amink van. És most szerencsére sok minden van a polcon - az U18-as válogatott A-csoportos részvétele hatalmas dolog. A női jégkorong népszerűsítése nem csak itthon van a napirenden, nemzetközileg is aktuális. Ugyanazzal találkozik az IIHF is nagyban, mint mi itthon kicsiben.

A hoki férfisport - ez él a köztudatban, de van ennek női változata is. A saját kommunikációnkban kiemelt szerepe van a nőknek - hogy erre a különböző médiumok mennyire fogékonyak, arra nekem már túl nagy ráhatásom nincs.

Vannak jó témák, amiket meg kell ragadni - de nem szabad elmenni abba az irányba, mint anno strandröpiben, hogy egy 40 perces videóban a hétvégéről 30 percig női - amúgy igen ízléses és kerek - fenekeket néztünk vágóképen.

K. K. : Harle Tamás írta viccesen, hogy egy sportriporter ne házasodjon meg, mert úgyis el fog válni...a magánéletet potenciálisan mennyire veszélyezteti ez a pálya? A korábbi munkáidhoz képest mennyire tervszerű, és kiszámítható a mostani feladatod, mennyire nagy a rohanás? Neked alapvetően milyen jellegű munka, és ütem áll jól, ahol még megtalálod az egyensúlyt?

P. G. : Maximum viccesnek érezzük, de szerintem ezt véresen komolyan gondolta. Jelenleg is tervezhetetlen az életem - most egy hete itthon vagyok betegállományban, de pihenni nem igazán tudtam, mert a honlapot folyamatosan kellett frissíteni, ki kellett adni a sajtóanyagot, meg kellett szerkeszteni a vb-honlapot... A legtervszerűbb amúgy a napilapos újságírás volt - ott volt x feladat aznapra, és ha készen voltam, készen voltam. Most nincs péntek estém, meg vasárnap estém, mert forduló van. Várom a sajtóanyagot, ki kell rakni a honlapra, szerkeszteni kell, plusz meccsekre is járok.

És igazából szombaton sem mehetek el nyugodtan bulizni, iszogatni, vagy csak simán beülni egyig-kettőig a barátokkal, mert vasárnap már időben kelni kell. Nem is a munka mennyisége a baj, mert olyan vagyok, mint egy igásló, dolgozom én - de a kiszámíthatatlanság... az rettenetes. Épeszű ember nehezen érti meg, hogy miért nem lehet velem meginni egy sört pénteken, vagy hétfőn, vagy miért vagyok fent hajnalig ha éppen...

Szóval igen, veszélyezteti - ment is szét kapcsolatom már emiatt. És pont a kiszámíthatóság hiányzik. De az nagyon. Meglátjuk, meddig.

K. K. : A napilapos újságírásnál is nagy a hajtás, csak talán kiszámíthatóbb, a megyei lapnál például a hírek között is könnyebb szelektálni. Ha jól tudom, te ilyen területen is dolgoztál. Ott milyen tapasztalatokat gyűjtöttél?

 P. G. : A legjobb iskola volt! Nagyon szerettem, volt egy csomó jó témám - és még szerencsére időben váltottam. Nagyon sokat tanultam, rengeteg emberrel ismerkedtem meg, de egy idő után már nem hozott lázba a 10. járdaátadás. Túlzok persze, de sportra vágytam. Akkoriban közéletis voltam.

K. K. : Melyik munkahelyeden érezted legjobban, hogy szabad kezet kapsz?

P. G. : A szövetségben bizonyos szempontokból nagyon szabad a kezem. Bizonyosakból meg nagyon kötött. De még mindig itt. 

K. K. : A jégkoronghoz fűződő viszonyodról mondanál pár szót? Mert ha jól értettem, Török Laci óráin kerültél közelebb a sportághoz.

P. G. : Soha, semmilyen közöm nem volt hozzá, korcsolyázni sem tudok. Nem Laci óráin kerültem hozzá közel, jóval az órák után. 2010-ben - amikor már több helyütt dolgoztam együtt Lacival - felhívott, hogy lesz egy gyerektorna, ott kéne műsort vezetni. Ő nem lesz otthon, de én elvállalhatnám. Elvállaltam. Aztán évről évre többet dolgoztam a szövetségnek, míg végül felkértek sajtófőnöknek.

K. K. : Az idei évben talán kicsit új oldaladról ismerhetett meg a nagyközönség. Jól érzem, hogy a London 2012 könyv úttörő volt számodra, kedved kaptál a szerkesztéshez?

P. G. : A London 2012 annyiban volt úttörő, hogy a könyvíráshoz kaptam kedvet - a szerkesztés kicsit más. Az sem rossz, de inkább az írás:) (Aztán persze az lenne a legszerencsésebb, ha "saját magam szerkeszteném", azaz szabad kezet kapnék egy könyv összeállításában, megírásában.) Meglátjuk, hogy ez az az út-e. Mert össze is kötném a két kérdést: ez lett a legújabb álom. A könyvírás.

K. K. :  Törekedtél a több lábon állásra, ezért más területekre is komolyabb betekintés nyertél: a jogi tanulmányaid, és a munkád mennyire hatottak egymásra? Milyen kvalitásokat köszönhetsz az egyetemi tanulmányaidnak?

P. G. : A jogi tanulmányom... hát erre azt szoktam mondani, hogy mindig is újságíró voltam jogásznak és mindig is jogász voltam újságírónak. Ezt úgy értsd, hogy egy ZH-t, beadandót (de még a kvázi doktorinak számító szakdolgozatomat is) mindig olvasmányossá akartam tenni. Mert ha az ember meg tudja érdekes is fogalmazni a gondolatait, akkor egy beadandóban miért ne tehetné meg?

 https://www.youtube.com/watch?v=ATvS-iwaqVk

A mindig is jogász voltam újságírónak meg azt jelenti, hogy vannak témák, amikhez én pont jogászságom miatt nem nyúlnék - vagy máshogy nyúlok.

Az egyetemnek meg szintén rengeteget köszönhetek - egy összetartó baráti társaságot és azt, hogy doktor lettem. Sok nézőpontot kaptam a kezembe, amiket hosszútávon össze fogok gyúrni. Mert szerintem a jog és a média nem kizárja egymást, hanem ha megtalálom (és már sejtem, hol) azt az utat, ahol erősítik egymást, akkor meglesz a sajátom is.

K. K. : Az álmok útja folytatódik?  Kezdőként rengeteg elágazás elé kerültél, de mint már említetted, konkrét elképzelésekkel érkeztél iskolánkba. Mennyiben változott ez a tapasztalatok hatására?

P. G. : Minden álmom az volt, hogy sportriporter legyek, hogy ott legyek a helyszínen és beszélhessek, átadhassak információkat, színesebbé tegyek dolgokat, élményeket adhassak. Ma ez annyiban változott, hogy már tudom, mi ebben a hatalmas masszában, amit médiának hívunk az, ami számomra fekszik.

K. K. : Mi lenne a szakmai hitvallásod, mit tudnál megfogalmazni a mostani hallgatók számára?

P. G. : Szakmai hitvallás? Nincs ilyesmim. De amit tanácsolnék mindenkinek, hogy alázattal, lelkiismeretesen. Ha saját magad előtt el tudsz számolni mindennel, amit tettél, akkor nagy baj már nem érthet.

K. K. : Úgy gondolom, a sors - előbb-utóbb - oda fog vezérelni, ahol a méltó helyed van. Mert eltökéltségben benned nincs hiány. Médiaszereplővé értél.

P. G. Köszönöm szépen a szavaidat, de nem tartom magamat médiaszereplőnek. Sőt, nem is akarok azzá válni:) Már. Vannak dolgok, amiket nagyon élvezek ebben a történetben és ezeket próbálom meglovagolni. És nekem ennyi most már elég is.

Még egy Ironlady sem jár egyedül: Hosszú útra indulva

Amikor elindulunk egy úton, nyilván mindannyian az igazgyöngyöt, a tengelyt keressük az életünkben. A kulcsot, ami kinyithatja képességeink feltáratlan ablakait, potenciálunkat egyetlen döntésben kamatoztatja. A sok lehetőség néha átok, mint áldás, így ma a végeláthatatlan útkeresések rendszerében üdítő példa egy-egy látványos teljesítmény, megingathatatlan egyéni életpálya szemrevételezése. 25 éves úszónk, Hosszú Katinka meg-meglibbentette a fátylat egy lehetséges alternatíva előtt. Éremhalmozó, vízi nagyhatalomszerű hazánkban igazán egyedi, és üdítő színfoltnak tüntethető fel példája: pályafutásának fordulópontjai meghatározó emberi, családi kapcsolatokon nyugszanak. Úszóedző nagyapja, a szülői örökség, és férje, Shane jelentik sikereinek legfontosabb mozgatórugóit a saját teljesítménye mellett. 

Úgy tűnt, a már 15 évesen olimpikon úszóhölgy a londoni olimpián megállíthatatlanul leszállóágba került, amerikai edzője Dave Salo egyenesen egy budapesti szépségszalon megnyitására biztatta. Katinka a profitorientált amerikai szisztéma által kiszuperálódott, a szembesülés sokkszerűen hatott rá. Ugyanis hiba volt a rendszerben, az odaát felépített kényszeres karakter kisütését követően hirtelen csak magára számíthatott. Hazaköltözött Magyarországra a pszichológus diploma átvételét követően, és a szeretteivel együtt töltött idő, és munkaközösségből megújulva folyamatosan új énmárkát épített ki. Férje, Shane Tusup lett az új edzője, aki szakmai tudásán felül versenyről-versenyre olyan érzelmi töltetet, és biztonságot ad, mely a teljesen egyedi felkészülésen túl legyőzhetetlenné teszi úszóhölgyünket. 

A hosszú európai, és intenzív amerikai edzésmódszer kombinációját hozzákapcsolták a szinte állandó versenyeztetéssel. Sokan féltették Katkát a brutális, napi 9 órás edzésnapok – versenyek idegölő váltógazdaságától, ő mégis egyre kiteljesedettebb, boldogabb. A virtuális térnek köszönhetően soha nem látott közelségbe került az érte szorítókhoz, akik szinte életük részeként élhetik meg az újabb sikereket. Az olimpiai ciklusban példátlan módon halad előre a céljaiért, és a jól felépített mobil szociális hálójának köszönhetően egy pillanatra sem éli át az energiát adó személyes terektől való elszakadást. 

London óta már nem a fiatalabb úszók közé számít, de igazi virágzását mégis egy látszólag megsemmisítő trauma megélése hozta meg. A tehetetlen düh, és az ihletett forma között árnyalatnyi a különbség, az átlendülés ugyanakkor valljuk be, olykor igazi tornászmutatvány. Katka, szeretett környezetéből erőt merítve megtette: a rövidpályás, és európai bajnoki aranyhalmozását követően Világkupa sikerek tömkelegével melegített a 2014-es berlini világbajnokságra, ahol az általa uralt 200, 400 vegyes után Egerszegi Krisztinát megkövetve megnyerte a 100 hátat is. Sokoldalúságát mutatja az idei magyar bajnokság, ahol 21 számban 20 érmet szorgoskodott össze. A VB után versenyben maradva már 4 világcsúcsot úszott rövidpályás versenyen.


 https://www.youtube.com/watch?v=x2UnAzes2Cs

 A belső motivációs ráta állandó szinten tartásához meglátásom szerint klasszikusan 2 dolog kell: gyökerek, és szárnyak. Katinka kosaras, és úszó családban nevelkedett, így az introvertált medencei közeg mellett ízelítőt nyert a csapatmunka esszenciáiból is. Édesapja, a sokszoros válogatott Hosszú István testközelből mutatott rá arra, hogy csak az érzelmi hőfokon is egymáshoz kötődő, különböző feladatokat ellátó emberek összessége érhet el folyamatos sikereket. Katinka London utáni fellendülésében ezért éppen akkora része van az őt szívvel-lélekkel támogató, szakmailag is kifogástalan férjének, Shane Tusupnak. Katinka szárnyalása közvetlenségének köszönhetően közelről átélhető, átérezhető a nagyközönség számára is. 

A példa ragadós, másolható, egyéni kvalitásainknak megfelelően követni érdemes. Úszónőnk egy olyan támogató brandet épített maga köré, mely a saját felépítésén túl belső motivációs erőt is visszaoszt számára. Pontosan azon tény által, hogy önazonos, nem akar szerepeket játszani, idolt mutatni. Élvezni, tenni, érezni szeretné az életet… mint valamennyien.

https://www.youtube.com/watch?v=wDDBs-UszrY 

A futball hazatért

Ősök, hősök

Az állandóan változó futballvilágban lassan nosztalgiával tekinthetünk vissza a világ sportjának egyik legfontosabb eseményére, a négyévenként megrendezésre kerülő labdarúgó világbajnokságra. Rio megér egy misét, IV. Henrik Párizsa után szabadon ugyebár. Lehetett némi megérzés abban annak idején, hogy újra egy dél-amerikai ország kapjon rendezési lehetőséget, Brazília ugyanis  telitalálatnak bizonyult. Nem vitás, a futball visszatért a gyökereihez. Az ország köztudottan vallásos lakossága Isten szeretetének kifejeződéseként tekint a játékra. A hivatalos verzió persze Angliába teszi az amolyan „úri„ mulatságnak induló sportág keletkezését, Dél-Amerikában viszont már jóval korábban játszottak hasonló labdás sportokat, a fennmaradt hagyomány szerint a maja civilizáció fénykorában.

Brazíliában a foci nem is számít sportnak. Soha nem felejtem el a megdöbbenésemet, amikor egy brazil barátom világosított fel erről: arrafelé szinte a mozgásfolyamat tanulásának része, ha egy idő után elkezd rugdosni valamit maga előtt a lurkó. „Sportolhatsz bármit, de a foci ott nem az” –ismételgette. A brazil példa az idők folyamán ragadós lett szerte Dél-Amerikában, nehéz körülmények között élő emberek milliói számára tette kézzelfogható valósággá a pillanatról-pillanatra lehetséges újrakezdés, megdicsőülés kontra hanyatlás tanulságát. Egyszóval intenzívebb közegben, egységnyi idő alatt élhető át az, amiről szól az emberi élet. Jellemző, hogy a rendező városokban a csoportmeccseket követően sem ült le az „élet”, ellenben csúcsra járatódott. Recifében éjszakai strandfoci bajnokságot szerveztek az oda beosztott meccsek lezárulta után.

 

Futball, mint nemzeti felelősség

Van egyfajta megtisztulási folyamat abban, hogy napjaink 100%-ában profitorientált, merev stratégiai elgondolások által irányított focijában újra legitimitást nyertek a lélek által vezetett, elbukni is tudó hús-vér hősök, nyílt sisakos csapatok. A VB-t övező brazil népünnepély, hatással van az eddig meglehetősen hűvösnek vélt profikra is. A tapasztalt holland, Arjen Robben egyenesen élete formájában játszott, ennek okaként az olykor egyenesen őrületesnek vélt atmoszférát jelölte meg.  A nemzeti öntudat, identitás szimbólumát hitelesen bíró csapatok tömkelegét véljük felfedezni, akik utolsó erőtartalékaikat felélve is vitt tovább a szívük áhított céljaik felé. Engem személyesen olykor megborzongatott az esélytelennek vélt kiscsapatok héroszi küzdelme, még elbukásuk esetén is. Nem sokan számítottak rá, hogy ennyire jól fognak szerepelni a latin-amerikai nemzeti gárdák, előretörésük mégis egyfajta átrendeződést mutat. Az utóbbi időben a futballvilágot uraló, ámde kizsigerelő idény után érkező, a válogatottságot rutinból, bónuszként megélő tradicionális válogatottak tömkelegei buktak el a csoportmeccsek során, elképesztve a világ közvéleményét. Ezzel szemben a nehéz helyzetben küszködő, a jóléti társadalmakkal szemben sokszor életükért küszködő nemzetek gárdái egy hatalmas akaratként söpörtek végig az első meccseken. A természeti, pénzügyi katasztrófákkal sújtott Chile emberei a VB-t megelőzően videóban üzentek a válogatottnak, bíznak bennük. 

 https://www.youtube.com/watch?v=tmLmWiqSVS8

Népek váltak eggyé a csapattal. És valójában ez jelenti a nemzetek közötti labdarúgás vonzerejét, atmoszféráját: a népképviselet egy magas szintű, modern formája egy világszerte közkedvelt vetélkedésben. Küzdelem, ahol az utolsó lélegzetvételig való hajtás után akár bukást is eredményezhet. Mi értelme ennek – kérdezhetnénk mi, Európában. A focit gólra játsszák. Ám ez a sportág Latin-Amerikában több. Érdemes megnézni egy Copa Libertadores mérkőzést, ahol a riporterek és a közönség már látványos cselektől is szinte lázba jönnek. A gól szó egyenesen körülbelül fél percig tartó kommentátori szertartás. 

 https://www.youtube.com/watch?v=BDTThPi9VnA

Túlpörgő Afrika, emberi tragédiák

 

A világbajnokságot persze mind a 32 csapat maximális erőintenzitással kívánta végigjátszani, legalábbis a külső szemlélő így vélte felfedezni. Sohasem felejtem el Sanchezzel, egy cuencai barátommal történő esélylatolgatásaimat a VB előtt. Megjósolta, hogy most jött el az ideje a dél-amerikai gárdáknak, és az európai csapatok közül nem sokan lesznek ott a legjobb nyolcban. Nem lőtt annyira mellé, de azért oda kerültek a negyeddöntőbe az öreg kontinensről is. A VB emberi drámák sorozatát hozta el egy kisebb felvonásban. Láttunk példát jobb sorsra érdemes afrikai csapatok bukdácsolására. Ezekben az esetekben többnyire nem talált egymásra az ország nehéz helyzetben élő népe, és a követelődző, a VB előtt hazajőve is értelmetlen fényűzésben élő drága futballista delegáció. Jellemző példa Kamerun esete, ahol a csapat sikeres felkészülés után teljesen indiszponáltan, fegyelmezetlenségek sora után távozott a tornáról. A saját csapattársát lefejelő Ekotto esete máig szimbolikus. Ghána a tragikus hős szerepét játszotta: Asamoah Gyan négy év után csaknem ismételten dicsfénybe vezette csapatát, de a csapatbomlasztó öltözői verekedéseket követő eltiltások után megfogyatkozva elbuktak a fekete csillagok. A hasonlóan tragikus elefántcsontparti bukást egy köztudottan vallásos futballista, Jorgosz Szamarasz okozta: ráadásbeli büntetőjével ejtette ki a Drogbáékat. A meccs után kiutazott hozzá legkedvesebb rajongója, Jay Beattey, a Down kóros kisfiú. Támogatása a távolról is megsokszorozta a görög csapat erejét. 

 

Afrikából a nigériai szupersasok mellett az új hős, Algéria delegálta magát a kieséses szakaszban, mindezt a Ramadán idején hozták össze a muszlim ország lelkes játékosai. A továbbjutást követő önfeledt ünneplés sajnos közlekedési tragédiák sorozatát hozta. A gyászoló, népükért küzdő játékosok számára a végállomást a tornán legmeggyőzőbb európai csapat, a németek jelentették.

A futball örökérvényű pillére, istenek alkonya

 A futball multikulturális megújhodása mellett az öreg kontinensen Németország példája mutat a jövőbe: a nemzeti bajnokságokban rengeteg hazai játékossal dolgozó, összeszokott gárdák kiváló formában levő, még erős nemzeti érzést képviselő futballistákat adnak a mindenkori Nationalelfnek. A zárt, fegyelmezett, mégis dinamikusan kontrázó német játékrendszert honosította meg Jürgen Klinsmann az USA, Ottmar Hitzfeld Svájc gárdájánál, akiknek izzasztó küzdelem után újfent a nyolcaddöntő jelentette a torna végét. Az elementáris dinamikával, fáradhatatlan játékosokkal dolgozó holland narancsosok az utolsó percekben gyűrték le a karizmatikus Ochoa hálóőr vezette Mexikót. Soha sem felejtjük Chicharito, Marquez száguldásait, vagy éppen a mester, Miguel Herrera profi rétórokat megszégyenítő mozdulatsorát. Mexikó volt számomra az egyik legnagyobb lélekkel játszó csapat a bajnokságon. Huanita, cancúni ismerősöm szerint Ochoa mutatványait a városban 9 óriáskivetítő előtt, ezrek őrjöngései között kommentálták.

A mexikóihoz hasonlító hősies küzdelem után esett ki a héroszi nemzettudatot hordozó Chile is házigazdák ellen. Alexis Sanchezék, csúsztak-másztak, akkor is mentek, mikor csak a szívűk vitte őket előre. José, egy bányász megkönnyezte Pinilla sorsdöntő kapufáját, és a drámák sorozatát hozó tizenegyeseket. Ezúttal a zseniális Julio Cesar mentette meg az eddig Neymar által húzott Brazíliát.

Az olasz, spanyol, angol csapat elképesztő búcsúzása után Belgium és Franciaország nyolcas döntőbeli szereplése jelentette az igazi európai kontrasztot. A VB meglepetéscsapataként prognosztizált belgák éppoly meggyőző teljesítményt hoztak, mint a gyökerekhez visszatérő, a kilencvenes évek aranycsapatához hasonló játékrendszerű franciák. No igen, a csapat edzője Didier Deschamps, 1998-as világbajnok.. A szolidaritás egyik emelkedett példája volt, amikor a csapat algériai származású játékosa, Karim Benzema levélben gratulált a muszlim országnak hősies helytállásuk alkalmából. Új csillagok tűntek fel, eddig dominanciák szűntek meg. Az előző 3 világversenyen aranyérmes Spanyolország armadája már a csoportmeccsek során elsüllyedt. Az friss győztesek számára viszont pótolhatatlan példát adtak: maximális fordulatszámra pörgetve őket kihozták belőlük a legjobbat.

Elfogyó latin varázs, az akarat diadala 

A latin-amerikai sikertörténet szereplői közül végül hárman értek oda negyeddöntőbe, a vaskos meglepetésekkel szolgáló közép-amerikai Costa Rica mellett. Az egészen hisztérikus atmoszférával, eszelős szurkolókkal rendelkező Kolumbia, mely történetének messze legjobb csapatával jutott el a végelszámolás közelébe, hősies küzdelemben esett ki a brazilok ellen. Legesszenciálisabban talán körükben figyelhető meg a nemzet futballdinamika, és a nép szívdobbanása közti összhangzás. A drogbotrányok, társadalmi különbségek, korrupciós botrányok övezte légkörben egyetlen tiszta fuvallatként dübörög az a labda, aminek követése mindenkinek a közös lehetősége, egyszersmind felelőssége. A végelszámolásban ismét helyreállt a „világ” rendje,  a sikerre kiéhezett németek valósággal kiütötték a házigazdákat, majd izzasztó küzdelemben ők maradtak állva a döntőben a Messi által húzott argentin csapat ellen is. A bronzérmet az újabb motivációt meríteni tudó hollandok nyerték meg az előzőekben már lelkileg megsemmisült brazil egylet ellen. Azt hiszem méltó helyre került a kupa, és ismét demonstrálta az akarat, koncentráció végső diadalát a szétrebbenő, érző vonulatok zseniális, ámde szertelen fineszessége felett. Számos ismerősöm jegyezte meg, hogy ő csak valami után hajlandó futni, önmagában nem. Való igaz, mi emberek csak akkor tudjuk autónkat értelmes célok felé irányozni, ha ismerjük a töltőállomásainkat is. A németek tudták, akarták, tették. Csúszva, mászva, kérlelhetetlenül.

Esszenciák

Ahogy ezen a versenyen számtalanszor tanúbizonyságot láttunk rá: a benzin ott van, ahol a szeretet törvényét követjük. Egy-egy szolidáris emberi gesztus, vállveregetés a miért sóhaj után. Elismerem, elfogadom, ha az adott helyzetben alulmaradok tisztességes versengés közepette. Még ha látszólag megsemmisülök is. Világunk egyre inkább bajnokok tornájára hasonlít, ahol fontos tevékenységünk az, hogy adott esetben a másik méltó ellenlábasaként tudjunk tüzet csiholni, kihozni azokat az erényeket, értékeket a másikból, amik benne vannak. És adott esetben felemelni, kiemelni őt arra a hivatásra, ami Isten részéről számára adományoztatott. Éppen a pillanatban, egy adott időben. Változnak a hősök, szerepek, a csillogás. A szeretet viszont állandó, és akitől jön, ő sohasem hagy cserben minket.